Az izraeli jobboldal vezetôjének Menáhem Beginnek a neve és tevékenysége pártállás nélkül minden izraeliben tiszteletet ébreszt. Senki sem kétli szándékainak tisztességét, azt hogy élete minden tettét a népe sorsáért való aggódás és tenni akarás hatotta át.
Begin Brest-Litovskban született 1913-ban, s 16 éves korától elszánt cionista volt, a Betar mozgalom tagja. A 30-as években jogi diplomát szerzett, s 1938- ra a lengyel Betar vezetôje lett, egy 70,000 tagot számláló szervezeté, mely Jabotinsky pártjának volt ifjúsági szervezete. Begin a katonai kiképzésre helyezte a hangsúlyt, hitte, hogy a lengyel zsidóknak meg kell tudni védeni magukat. A Második Világháború kitörésekor Vilnába menekült, itt a szovjetek NKVD-je, belbiztonsági szerve letartóztatta 1940-ben. 8 évre ítélték Szibériában, de egy év múlva lengyel állampolgársága miatt szabadon engedték, és beléphetett a Szabad Lengyel Hadseregbe, akikkel 1943 –ban a Közel Keletre érkezett.
Az akkori Palesztínában életre keltette a jobboldali cionisták addig meglehetôsen szunnyadó fegyveres szervezetét, az Ecelt (Irgun Cvai Leumi). 1944-ben, amikor Palesztínában tudatosulni kezdett a Holocaust nagyságrendje, irányításával az Etzel elszakadt az uralkodó önmegtartóztató cionista politikától az angolokkal szemben. Terrorakciókat hajtottak végre a zsidók bevándorlását lehetetlenné tevô és korlátozó Brit tisztviselôk és katonák ellen. Az Izraeli Honvédô Hadsereg, a Cahal megalakulása után a jobboldali katonai szervezeteket lefegyverezték, feloszlatták, illetve beolvasztották. Ez nem ment mindig konfliktusok és ellentmondások nélkül, az Altalona hajó számukra hozott fegyvert, s Tel Aviv partjainal Ben Gurion parancsára elsüllyesztették. Mindezt olyan idôszakben 48-ban, amikor minden puskára nagy szükség lett volna. Begin parancsára a hajóról nem tüzeltek, egy lehetséges testverháború elkerülése végett Begin föladta az ellenállást.
Izrael állam megalakulása után a politika küzdôterére lépett, s hosszú évtizedeken át, egészen 1977-ig az izraeli jobboldali ellenzék vezetôje volt. Az ötvenes években kiváló szónokként síkraszállt a német jóvátételek elfogadása ellen, majd az 56-os Szinai félszigeti válság után a visszavonulás-kivonulás ellen. 1967-ben a hatnapos háború elött Nemzeti Egységkormány alakult Izraelben részvételével. Ekkor 3 éven át egy amerikai béketerv elleni tiltakozásig és visszavonulásig a kormányzó hatalom részese is volt. 1977-ben a Likud 43 helyet szerzett a Knesszetben, míg az Avoda csak 32-t, s így elôször Izrael történetében a jobboldal alakíthatott kormányt. Hat és fél évig, 1983-ig Begin lett a miniszterelnök. A belpolitikájában komoly állami erôforrásokat irányított az ôt hatalomra segítô szegényebb keleti származásúakat megsegítô programokba, az ún. “sikum” vagyis rehabilitációs programmal javította lakáskörülményeiket, az elmaradottabb régiókat és lakónegyedeket fejlesztette. Az erôsen centralizált gazdaságot liberalizálta, s kampányt folytatott a Szovjet zsidók Izraelbe engedéséért. Legfontosabb korszakalkotó tette az Egyiptommal kötött Canp David-I béke volt. Feladva a Nagy Izrael álmát, jobboldali politikus létére teljesítette az egyiptomiak minden területi igényét, a belsô ellenállás dacára feladta az ott létesített településeket, s létrehozta az azóta is érvényben levô békét. Ez volt Izrael elsô elismerése egy arab ország létérôl, feloldotta az ország elszigeteltségét, példát mutatott a békés megegyezés lehetôségére. Tettéért 1978-ban béke Nobel díjat is kapott. Igen elôrelátóan 1981-ben lebombáztatta a Bagdada mellett már majdnem kész atomreaktort. Ezt a tettét különösen az egy évtizeddel késöbbi Golf háború történéseinek tükrében tudjuk ma nagyra értékelni. 1982-ben Ariel Sarom akkori hadügyminiszter sürgetésére Hadmûveleteket indított Libanonban, a PFSz ottani támadásainak megszüntetésére egyszer és mindenkorra. A háború azonban elhúzódott, s egyre több halottat eredményezett az izraeli oldalon. Ez volt Izrael elsô olyan háborúja, melyet nem egyértelmûen a megtámadás visszaverése, a jogos önvédelem vezérelt, mely körül ezért nem volt teljes társadalmi konszenzus. Felesége halála és az elhúzódó háború és az áldozatok elleni tüntetések felôrölték egészségét, ’83-ban visszavonult a politikától, s éveken át lakását sem hagyta el, majd 1992-ben 79 éves korában elhunyt.
Bár bizonyos tetteit , politikai lépéseit sokan támadták és ma is támadják, abban teljes az egyetértés, hogy tetteit mindig mély morális elhivatottság határozta meg, hogy mindig népe jóléte és hite szerint szolgált legjobb érdeke határozták meg lépéseit.