2003. december 16-án a Sófár Klubban közel 30 fő részvételével megtartottuk a Rádió Zs első stábértekezletét.

A találkozón megjelent Fröhlich Róbert főrabbi, valamint képviseltette magát a Habonim Dror, a Chabad, a Lauder Iskola,
az Esztertáska, a Marom, a Joint, a Frankel Zsinagóga, a Micve Klub, a Hasomer Hacair, a Szombat, a UJS, a Mensch, és a
Sófár.

Kedves Barátunk,

2003. december 16-án a Sófár Klubban közel 30 fő részvételével megtartottuk a Rádió Zs első stábértekezletét.

A találkozón megjelent Fröhlich Róbert főrabbi, valamint képviseltette magát a Habonim Dror, a Chabad, a Lauder Iskola,
az Esztertáska, a Marom, a Joint, a Frankel Zsinagóga, a Micve Klub, a Hasomer Hacair, a Szombat, a UJS, a Mensch, és a
Sófár.

A közösségek, intézmények képviselői mellett szép számmal megjelentek művészek, újságírók, rádiósok, és mások, akik
szívesen bekapcsolódnak a Rádió Zs müsorainak szerkesztésébe.

A résztvevők előre összeállított írásos háttérinformációt, segédanyagot kaptak. Seres Attila mintegy másfél órás
előadásában részletesen ismertette a Sófár Egyesület „Új horizontok” elnevezésű koncepcióját, mely elsőként a Rádió Zs-
ben és az ahhoz kapcsolódó internetes portálban ölt testet. Tájékoztatta a hallgatóságot a Rádió Zs müsorterveiről, a
földi sugárzás megkezdésének kilátásairól. Ezután kitértünk a föbb müsorkészitési elvek tisztázására, a gyakorlati
teendők megvitatására. Szenvedélyes, de eredménytelen vita bontakozott ki a rádió elnevezése körül, ezért azt
elnapoltuk.

Megállapítottuk, hogy az év végi szabadságolások, és a felkészülési idő rövidsége miatt a tervezett tempó nem tartható
maradéktalanul, vagyis január 1-től az új müsorrend csak fokozatosan vezethető be. Sok közösség a hanukai előkészületek
miatt nem tudta magát képviseltetni, és a megjelentek többsége is technikai és szerkesztési segítségre tart igényt a
müsorkészités beindításához. A Sófár Egyesület részéről Sebestyén Vera közösségi koordinátor és Raskó András ügyvezető
fog gondoskodni a Rádió Zs és a közösségek szerkesztői közötti együttműködés zavartalanságáról. Minden közösség, amely
részt kiván venni a projektben, kijelöl egy kapcsolattartó személyt. A Rádió Zs saját stábjainak munkáját Seres Attila
és Raskó András fogja összehangolni.

Megegyeztünk abban, hogy január első felében a közösségek képviselőivel, illetve a Rádió Zs stábjainak tagjaival
további egyeztetést tartunk a gyakorlati tennivalókról, addig mindenki emészti a hallottakat, és megkezdi a
felkészülést, az anyaggyüjtést a müsorkészitéshez. Többen jelezték, hogy addig is készítenek kisérleti müsorokat,
melyek adásba fognak kerülni. Ilymódon az új müsorrend január végére végleges formát fog ölteni.

A közös beszélgetést követően még másfél órán át kisebb csoportokban folyt a társalgás, fél tizenegy körül zártuk be az
klubot.

Ha bármilyen kérdésed, észrevételed van a fentiekkel kapcsolatban, írd meg nekünk email-ben.

Barátsággal
A Rádió Zs

Forrás:

Sófár Média