A darabot, amelyből a 2002/3 évad sláger előadása készült és elnyerte az “év komédiája” kategóriában az izraeli szinházi dijat, Elon Hazor irta, az a szerző, aki karrierjét az accoi szinházi fesztiválon egy palesztin életképeket felvonultató darabbbal kezdte és azóta az állami politika úgymond hivatásos ellenzékije vált belőle. A jelenlegi előadás is a legkritikusabb és ellenzékibb az összes, izraeli szinházakban játszott darab közül.

A darabot, amelyből a 2002/3 évad sláger előadása készült és elnyerte az “év komédiája” kategóriában az izraeli szinházi dijat, Elon Hazor irta, az a szerző, aki karrierjét az accoi szinházi fesztiválon egy palesztin életképeket felvonultató darabbbal kezdte és azóta az állami politika úgymond hivatásos ellenzékije vált belőle. A jelenlegi előadás is a legkritikusabb és ellenzékibb az összes, izraeli szinházakban játszott darab közül. Arisztophanész Madarak c. komédiájának átdolgozásaként van jegyezve, az antik szerzőnek legalább három darabja bele van gyúrva, de lényegét tekintve több rokonságot mutat Übü királlyal és Kurázsi mamával. Az izraeli társadalmi paletta fő képviselői egytől-egyig fel vannak vonultatva és meg is kapják a magukét: a cinikus politikusok karöltve a bugyuta svéd békeközvetitővel, a tábornokok, akik ragyogva adnak parancsot a rakéták bevetésére, ha megoldandó probléma merül fel és a hadsereg, amelynek importált “vendégkatonákkal” kell dúsitsa sorait, hogy fegyveresen biztosithassa egy zsidó telepes útját a mellékhelyiségig. Feltűnnek szexmegtagadó (háborúellenes) női aktivisták is Dr. Lüzi vezetésével egy jelenet erejéig. A minimalista diszlet jegyében a szinpadon szürkés drapériával fedett homokbuckák, csak csúszkálni és téblábolni lehet rajtuk, a jóformán egyetlen szinpadi kellék egy ütött-kopott asztal, melyen hol a kabinet miniszterei sütik pecsenyéjük, hol az israeli Everyman issza zöldséglevét és tárgal a Ház, otthona megosztásáról. Jeruzsálemben vagyunk, tiz éve tartó éhséggel és pusztulással kisért folyamatos háborúban, ahol a 67-es határon álló házban az orvlövészek nem szünő tűzelése miatt derékban folyamatosan meggörbedve él az izraeli kisember, a Lolka-Bolka frizurás rövidnadrágos Malki és a szakadozott rózsaszin Barbi kosztümbe bujtatott felesége Ciona. Elegük lévén az áldatlan helyzetből és a folyamatos sóska diétából úgy döntenek, egyetlen fiúk Svédországba örökbe adják, ők pedig magánbékét kötnek az ellenséggel. Politikai és társadalmi szatira az Izraelben élő és hóditó theatre engagé hagyománya szerint. A közönség elvárja, hogy aktuális, égető kérdéseket vessen fel a darab, provokálni is hagyja magát, de csak módjával, feltétel, hogy a kérdésfelvetések nem léphetik át a “nemzeti koncenzus ” határát. Igy történik, hogy mig a darab nagypolitikai szála egetverő politikai farce-ban van előadva (a piaci halárust miniszterelnöknek választják meg, miután a képviselőkkel könnyedén megveteti büdösödő másnapos halait), a kisember sorsának ábrázolásában a szatirikus él tompul és az események idilli fordulatot vesznek. A szatira korántsem gyilkos, a szerző nem egy tabudöntögető Hanoch Levin, de az előadás friss, élvezetes és humora célba talál. A koszlott parókák és álszakállak, a nőnek öltözött és nagy tehetséggel kipárnázott szereplők a harsány és groteszk tónust húzzák alá. Kemény tárgyalások után Ciona megegyezik a beszöktetett palesztin képviselővel, hogy átenged ingatlana területéből 30 négyzetm-t valamint befogad a házába egy palesztin menekültet ?korábbi arab ismerősét – és annak családját. A férfiak “műveljünk kertjeinket” szellemében együtt ültetnek és kapálnak, a nézeteltéréseket az összemelegedett feleségek elsimitják és a poros puszta virágoskertté változik. A záródalt ?minthogy az előadást brechtianus- irónikus -eltávolitó dalbetétek tarkitják–, a magánember magánbékéjének himnuszát csak egy cseppet zavarja meg az egyik miniszter rezonőri beszólása, miszerint gyáva népnek nincs hazája és a gyávák békéjének nincs jövője. Ciona, aki a jövő várományosaként minden percben szülni készülő kismama lett, földöntúli méretű pocakkal felszerelve énekli a finálét, visszaszól, “de hiszen ez csak egy dal”, mely megjegyzése a darab (és/vagy az ábrázolt valóság) logikájából nehezen következő pozitiv végkicsengését már nem tudja tompitani. Váradi-Levy Orsolya, Rádió Zs. — Jeruzsálem

Az adás itt hallgatható meg