A Sófár Média február elsején megszűnt

radiozs, 2008-02-09. 11:18  Blog A Sófár Média február elsején megszűnt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nincs mögötte semmilyen dráma, összeesküvés. Betöltötte a szerepét, és most elmúlt.

Megnyitottuk az archívumot!

radiozs, 2007-10-08. 16:56  Blog Megnyitottuk az archívumot! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Hangtárban rovatok szerint meghallgatható az eddig elkészült összes műsorunk, valamint a Kol Israel magyar nyelvű adásának felvételei a Rádió Zs indulása, 2003 októbere óta. A Naptárban időrendben követhető a műsorok rögzítésének menete.

Önálló honlappal ünnepel a négyéves Rádió Zs

radiozs, 2007-09-05. 13:09  Blog Önálló honlappal ünnepel a négyéves Rádió Zs bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Rohan az idő, és a Sófár Egyesület által elindított zsidó közösségi rádió rövidesen ismét születésnapját ünnepli. A krónikus finanszírozási nehézségekből lassan kilábaló projekt lezárni készül kissé hosszúranyúlt kísérleti, demonstrációs időszakát. Ebből az alkalomból elindítottuk önálló honlapját, ahol megtalálható a rádió műsorrendje, és internetes naplója is, melyben hírt adunk a további fejleményekről.

Kol Israel a Rádió Zs-n – friss hírek magyarul, Jeruzsálemből

radiozs, 2007-08-04. 13:51  Blog Kol Israel a Rádió Zs-n – friss hírek magyarul, Jeruzsálemből bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az izraeli rádió élő, magyar nyelvű adását minden nap magyar idő szerint 20:45-kor közvetíti a Rádió Zs Jeruzsálemből. A 15 perces műsorokat 2003 októbere óta folyamatosan archiváljuk, így azok bármikor visszahallgathatók a http://kolisrael.hirolvaso.com/ címen.

Sófár interjú az izraeli rádióban – Kol Israel – 2006-09-03 18:46

radiozs, 2006-09-03. 17:03  Blog Sófár interjú az izraeli rádióban – Kol Israel – 2006-09-03 18:46 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Kol Israel magyar nyelvű adásában ma este Ádám Ráchel készített interjút Seres Attilával, a Sófár Média főszerkesztőjével, mely meghallgatható itt.

Instant Rádió Zs!

radiozs, 2006-07-26. 15:05  Blog Instant Rádió Zs! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Radio Zs – the Jewish community radio

radiozs, 2006-06-15. 11:53  Blog Radio Zs – the Jewish community radio bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Radio Zs is the first Hungarian language Jewish community radio which has been broadcasting its pilot program on Internet since October 2003. Radio Zs is an unprecedented new non-profit, self-organised and organic media. We have listeners all over the world; several hundreds of people listen to our programs every day.

1 éves a Rádió Zs 24 órás kísérleti adása

radiozs, 2004-11-03. 08:38  Blog 1 éves a Rádió Zs 24 órás kísérleti adása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Háromhetes technikai teszt után ma egy éve, 2003. november 3-án kezdte meg a 24 órás sugárzást a Rádió Zs kísérleti adása. Azóta 96%-os rendelkezésre-állással müködik a rendszer, eddig több, mint félmillió műsorpercet adtunk le. Persze ebböl sok az ismétlés, de mégis…

Rádió Zs

radiozs, 2004-07-04. 09:02  Blog Rádió Zs bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Rádió Zs az első magyar nyelvű, zsidó közösségi rádió, 2003. októbere óta sugározza műsorát. A Rádió Zs egyedülállóan újszerű, civil, önszerveződő, organikus média. A világ minden táján vannak hallgatóink, naponta több százan kísérik figyelemmel műsorainkat.

Világrádió üzemszünet

radiozs, 2004-06-30. 22:54  Blog Világrádió üzemszünet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Sajnálattal értesitjük kedves hallgatóinkat, hogy a Magyar Világrádiót üzemeltető cég finanszírozási problémái miatt felfüggesztette a hálózat működését, így sem a Rádió Zs, sem a többi magyar rádió nem hallgatható a továbbiakban lejátszóprogramjukkal.

WHJO – 2004-06-28

radiozs, 2004-06-27. 22:00  Blog, Hangtár, WHJO WHJO – 2004-06-28 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ma délután, 17 órakor jelentkezik A Magyar Zsidók Világszövetsége első műsorával a Rádió Zs-n. Ismétlések: kedd reggel 9, és csütörtök hajnali 1 órakor.

Új szavazás

radiozs, 2004-06-09. 18:45  Blog Új szavazás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Technikai fejlesztésünkhöz szükségünk van arra, hogy megtudjuk, milyen internetes lejátszót használnak hallgatóink.

Újra élünk

radiozs, 2004-06-04. 22:25  Blog Újra élünk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A szombat hajnalra sikerült összebarkácsolni egy ideiglenes konfigurációt, azonban ennek teljesitménye messze elmarad a korábbitól. Most ismét hallható a müsor az összes rendszerben, de várhatók fennakadások, minöségi problémák. A kényelmetlenségért hallgatóink elnézését kérjük.

Katasztrófa

radiozs, 2004-06-04. 11:49  Blog Katasztrófa bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Sajnálattal közöljük, hogy a tegnapi felhőszakadás során vizbetörés áldozatául esett a Rádió Zs szervere, internet szerverünk és az összes mentésünk is, mindenünk tönkrement. Ezért átmenetileg szolgáltatásunkat kénytelenek vagyunk szüneteltetni. A kényelmetlenségért hallgatóink elnézését kérjük.

Rádió Zs már Windows Média formátumban is!

radiozs, 2004-05-31. 21:41  Blog Rádió Zs már Windows Média formátumban is! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ma megkezdtük a Rádió Zs sugárzását a legelterjedtebb, Windows Média rendszerben is. Igy?adásunk?a Világrádió mellett immár mindhárom népszerü formátumban,?Windows Media,?MP3 és?RealMedia lejátszókkal egyaránt hallgatható.

Rádió Zs mobilon is

radiozs, 2004-05-14. 22:48  Blog Rádió Zs mobilon is bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Örömmel értesitünk, hogy a Rádió Zs programját immár multimédiás mobil telefonon is lehet hallgatni, bárhol, bármikor.

Hetedhét

radiozs, 2004-05-09. 23:23  Blog Hetedhét bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Hetedhét mai adásában két hétvégi eseményröl számolunk be:

Rádió ZS

radiozs, 2004-03-25. 19:35  Blog Rádió ZS bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ma is új müsorral jelentkezik a Jeruzsálemi Tudósítások, este 8-kor.

Rádió ZS elörejelzés

radiozs, 2004-02-25. 17:55  Blog Rádió ZS elörejelzés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Örömmel értesítünk, hogy ezen a héten is vannak újdonságaink a Rádió Zs-n

Már Szarvas is!

radiozs, 2004-02-12. 22:30  Blog Már Szarvas is! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Pénteken délelött 11 órakor bemutatjuk a Szarvasi Tábor elsö müsorát is Fehérvári András szerkesztésében.

Hamupipöke a Rádió Zs-n

radiozs, 2004-02-09. 01:00  Blog Hamupipöke a Rádió Zs-n bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Rádió Zs eheti újdonságaként Hamupipöke szemezget az elmúlt hét hazai sajtójából.

Rádió ZS gyerekeknek

radiozs, 2004-02-03. 21:27  Blog Rádió ZS gyerekeknek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Rádió Zs ezen a héten megnyilik a gyerekek számára is. Pörgettyü cimmel óvodások és kisiskolások számára sugárzunk müsort Makra Ildikó szerkesztésében.

Kidma – 2004-02-01

radiozs, 2004-01-31. 23:00  Blog, Hangtár, Kidma Kidma – 2004-02-01 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

lan Ramón halálának elsö évfordulója alkalmából az izraeli ürhajós életéröl emlékezünk meg ezen a héten a Jeruzsálemi Tudósítások és a Jeruzsálemi Napló elött naponta 0, 8, 10, 16, és 22 órakor.

Stábértekezlet 3.

radiozs, 2004-01-20. 18:19  Blog Stábértekezlet 3. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szeretettel meghívunk immár rutinszerü, kéthetenként megtartott Rádió Zs stábértekezletünkre január 22-én, csütörtökön este 7-kor a Sófár Klubba (1075 Bp. Rumbach S. u. 3).

Hungarian Jewish Community Radio Project – Proposal Jan 16, 2004

radiozs, 2004-01-16. 15:55  Blog Hungarian Jewish Community Radio Project – Proposal Jan 16, 2004 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

The main objective of the project is to set up a local Jewish radio station on a non-profit basis with the aim to provide an overall communication channel for the Hungarian Jewry. The radio will project a new approach in terms of anti Semitism, the state of Israel and Judaism. It will influence the Hungarian public opinion by means of unbiased reportage and provide a framework of reference for its audience. At the same time it will express the unique voice of Hungarian Jews.

Rádió ZS Mp3-ban mindenkinek

radiozs, 2004-01-15. 17:14  Blog Rádió ZS Mp3-ban mindenkinek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Immár Linuxos illetve Macintosh-os hallgatóink számára is elérhet?Rádió Zs MP3 stream formában.

Rádió ZS elörejelzés

radiozs, 2004-01-14. 15:36  Blog Rádió ZS elörejelzés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Rádió Zs mai újdonságai:

A Rádió Zs második stábértekezlete – Emlékeztetö

radiozs, 2004-01-09. 09:35  Blog A Rádió Zs második stábértekezlete – Emlékeztetö bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tegnap ismét a Rádió Zs-töl visszhangzott a Sófár Klub. A Habonim, Somer, Cionista Szövetség, Lauder Iskola, Zsidó Egyetem, Sófár Egyesület képvisel

[vizsikep] A Rádió Zs második stábértekezlete – Emlékeztetö

radiozs, 2004-01-09. 00:55  Blog [vizsikep] A Rádió Zs második stábértekezlete – Emlékeztetö bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tegnap ismét a Rádió Zs-töl visszhangzott a Sófár Klub. A Habonim, Somer, Cionista Szövetség, Lauder Iskola, Zsidó

Rádió ZS elörejelzés

radiozs, 2004-01-06. 22:16  Blog Rádió ZS elörejelzés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Már megint három újdonsággal gyarapodott a Rádió Zs kínálata: